Ki a kicsit nem becsüli, a nagy salsa bulit sem érdemli

2012 február 12. | Szerző:

Ez a péntek is a többihez hasonlóan kezdődött. A salsa bulik listája között felbukkant egy Jókai utcai hely, ahol a péntek ellenére egy ideig ingyenes belépést tettek lehetővé. Arányaiban talán kissé több pasi jelent meg, így a lányok számíthattak rá, hogy nem fognak egész este ülni. Nagy  létszámú vendégsereg nem jött össze, talán negyvenen sem voltak összesen.

Mivel a profi salsa táncos közül nem volt túl sok jelen, a férfiak felkérték az idegeneket is. Persze ez elég kockázatos, mert lehetséges, hogy nem tudnak táncolni. Egyik férfi egy magyar lány barátnőjét kérte fel, aki nem tudott magyarul, csak angolul. Az elején tehát a salsa alaplépéseket kellett letisztázni. Miután ez összeállt, jöhettek az egyszerűbb salsa mozdulatok. Egy két lépés után már egész jól ment a tánc a körülményekhez képest. Az egyik salsa forgásnál azonban összeesett a lány, és szörnyű arcot vágott. A férfi felemelte, és felrakta egy székre, mert ő a felállásra kísérletet sem tett. Állítólag  valamit táncolt korábban, és ott megsérült a térde. A fájdalmai nem múltak el, de doktort nem igényelt. A tekintete alapján már akkor is szerencséje van, ha haza tud sétálni. A salsa ennyire veszélyes lenne? Ezen a salsa helyen a parketta ráadásul még elég csúszós is. Talán a lány tapasztalatlan volt a forgásban, és nem emelkedett fel a talajtól. Így persze a talp nem fog tudni elfordulni, és a térd kicsavarodik. Érdemes lehet talán egy salsa buli előtt az alapforgásokat egy salsa tanfolyamon elsajátítani.

Legutóbbi hozzászólások

Salsa naptár

2025. december
h k s c p s v
« Sze    
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031  

Nézettség

  • Blog nézettsége: 2179


Salsa képek

Blogkövetés

Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!